Posztok / Utazás / Első közös túránk Romániában

Első közös túránk Romániában

december 10, 2019 — by Patrik László

Azon belül is a gyönyörű Transzfogarasra esett a választásunk.

Hellósztok!

Az első mindig nagyon különleges. Legyen az csók, autó vagy éppen utazás. Az első nagy Atlas Roamers-es utazás is igen izgalmasra és különlegesre sikerült.

 

Az első közös projektnek valami egyszerűbbet, elfelejtettebb és kevésbé agyonfotózott helyszínt kerestünk. A választás végül a Romániában található Fogarasi-havasokra esett és az már csak hab a tortán volt, hogy még olcsó is volt.
Megmondom őszintén, hogy nem vártam túl sokat a helyszíntől, de nagyon-nagyon kellemesen csalódtam.

Lássuk mi is kell egy ilyen fantasztikus utazáshoz:

Somával Dortmund repteréről indult a kaland. amit a késve megérkezett jogosítványom tett sokkal izgalmasabbá. Soma átesett az első repülésén is a túra alkalmával, szerintem nem volt szimpi nekik, mert mindkét reptéren teljesen kipakoltatták vele a cuccait. A mi két személyes csapatunk 2 nappal korábban érkezett meg mint a Brigi, Bence és Gergő alkotta második hullám.

Már az odajutás is kalandosra sikerült, mert hiába volt a jogosítványomról hivatalos fénymásolatom, nem akart senki nekünk autót kiadni (mondjuk volt egy srác, de 600 Eurót kért a pár napra). Így maradt a BlaBlacar és az izgalom, hogy minden rendben legyen. Hát az első sofőrünk azonnal eloszlatta a reményeinket, ugyanis az autója nem rendelkezett biztosítással. Persze a rendőrök azonnal kiszedték és kábé 2 órát álltunk a puszta közepén, hogy megjöjjön a haverja egy 1es BMW-vel, ami elég szűkősnek bizonyult 4 felnőttnek és a csomagoknak. Késő este érkeztünk meg Nagyszebenbe, ahol kiraktak a reptéren. Innen kalandos buszozásra indultunk a pályaudvar felé, ahol egy magyar srác segített keresni egy taxist, aki nem húzott le minket.

Másnap 20 perc telefonálás után találtam egy céget, aki hajlandó volt kiadni egy autót a jogosítványom hitelesített fénymásolatával is. Így történt meg az első stoppolásom, mert be kellett jutnom az 50 km-re lévő Nagyszebenbe. A főútig kábé 13 kilométert kellett gyalogolnom, de itt kábé 5 perc alatt fel is vettek. Az első autó, ami felvett tömve volt román katonákkal és mondanom se kell, hogy gyorsan megfagyott a levegő, amikor megemlítettem, hogy magyar vagyok, de Németországban dolgozok a hadseregnél. Kellemesen csalódtam, mert a legjobb fej emberek voltak. Azonban amikor egyszercsak félrehúzódtak egy erdős részen és mondták, hogy mutatnak valamit, hisz szakmabeli vagyok, kicsit megfagyott a vér az ereimben. A csomagtartót kinyitották és mivel volt tele?! Szolgálati fegyverekkel. Mivel mással:) Később út közben mesélték el, hogy ők alkotják azt az osztagot, ami az orvvadászokat és a fatolvajokat keresi. A katonák sajnos csak egy ideig tudtak elvinni utamon, így ismét stoppolnom kellett.

A második autó, ami felvett egy öreg Dacia volt, ami nem is lett volna rossz, de kicsit kellemetlen volt 7 másik emberrel utazni egy 4,5 személyes autóban. Itt említeném meg, hogy Romániában teljesen hétköznapi dolog a stoppolás és ezért bizony a sofőr pénzt kér. Megkérdeztem, hogy mennyit kell adni, amire azt a választ kaptam, hogy minnél többet annál jobb. ( Micsoda meglepetés…)
A nagy stoppolási kalandjaim és küzdelmeim után elnyertem méltó díjamat, ami egy leharcolt, vörös Renault Symbol volt, a maga bőséges 50 lóerejével. Ez azért érdekes, mert se belőlem se Somából nem spórolták ki az anyagokat az égiek és a román “ferrarink” igen csak megérezte a szerpentineket felfelé. A cég tulaja nagyon jófej és mindenkinek szivesen ajánlom a Swiso Rent a Car céget, ha Nagyszebenben akartok autót bérelni. Marius nagyon rugalmas és mint később kiderült, simán elhozott volna a faluból, ha elmesélem neki mi van. Sebaj így legalább izgalmasan telt az első teljes Romániában töltött napom és megismertem egy pár érdekes, mégis jófej embert. 🙂

Somával még este felmentünk kicsit körülnézni és már előre tudtuk, hogy a második hullámnak is tetszeni fog a hely.
Bence és kis csapata másnap hajnalban érkezett meg és indult is a móka. Hajnali 4 órás kelés, hogy biztosan felérjünk a napfelkeltére, mert a Transzfogaras lábánál lévő faluból a feljutás nem annyira rövid.

40 perc masszív szerpentinezés. Felérés után viszont kezdődhetett a móka. Az első megálló a Bilea-tó volt, de igazából nekem nem adott olyan nagy pluszt a tó.

Bár el lehetett itt lenni, a felbukó nap, ahogy megvilágította a dombokat, fantasztikus volt. Gyönyörű fényjátékok voltak. A kiszáradt talajnövényzet, mint az arany, ahogy megsütötte a nap.

A reggeli hajrá után visszamentünk a szállásra megreggelizni és felkelteni Brigit (ő nem olyan elvetemült, mint mi :D). A szomszédos városba átmentünk bevásárolni, megvenni az ebédet, vacsorát és siettünk is vissza a hegyre.

Ahogy felértünk, meg sem álltunk, egyből átmentünk az alagúton, amely a monumentális hegy gyomrába vezet be (dudálni tilos). Az alagúton átkelve viszont még gyönyörűbb volt a kilátás. Életem egyik legszebb táját láttam. Kanyargó út, óriási hegycsúcsok, még gyönyörűbb fény-árnyék játék és pár igen fotogén kunyhó és ház.

A szerpentinek végeláthatatlan útjain jó sokáig elvoltunk, és nem is kellett sokat mennünk. Szerintem összesen talán 2-3km távolságot tehettünk meg. Minden kis fűcsomót lefotóztunk 😂

Miután visszaértünk a szállásra, gondoltuk grillezünk egy kicsit. Spolier, nem volt jó ötlet. Nagy nehezen sikerült tüzet csiholni és neki álltunk grillezni, de amilyen nehezen gyújtottuk meg a tüzet, annyira egyszerűen égettük szénné a (grillezés előtt) nyálcsorgató húsokat.

Másnap visszatértük a déli oldalra és kicsit jobban felderítettük az alacsonyabban fekvő tájakat is. Sajnos Bencékkel nem volt alkalmunk asztrozni, de azt Somával ketten bepótoltuk a későbbi fotós “túrgájdunkkal”.

Este elérkezett a búcsú ideje és Bencéék elindultak haza felé.

E nap láttunk kétszer is medvét Somával, mert mi korábban felmentünk már a hegyre.
Mivel én és Soma 3 nappal tovább maradtunk így átválltottuk a szállásunkat, a dél oldalon található hegyi kunyhóba, ami hostelként funkciónál és teljesen spártai az élet itt.

Naponta 2 óra áram és kevés meleg víz, viszont a kilátás kárpótol mindenért. Az ágyakból rálátni az összes közeli hegycsúcsra. A szállásadó mikor kiderült, hogy fotózni vagyunk itt, átvedlett profi fotóssá és “túrjgájddá”. Később kiderült, hogy a National Geographic-nak fotózik és a fotózás miatt lakik itt fent a kunyhóban. Ő mutatott pár tökéletes spotot, ahol asztórzni lehetett.

Délután lementünk a Vidraru gáthoz és bementünk a nagyvárosba bevásárolni. Aki nem szeret gugolós WC-re járni, annak van egy jó hírem. A gát felé van egy hotel, ami nagyon tiszta és a kávé is finom, mi itt oldottuk meg a WC-zést. Visszafelé találtunk egy ici-pici hegyi tavat, ami olyan hideg volt, hogy csodálkoztam, hogy nem volt befagyva, de persze mindketten belemásztunk, mert miért ne.

Eljött az indulásunk napja, leadtuk a kocsit Nagyszebenben és elindultunk vissza Kolozsvárra. A második BlaBlaCar-unk is tartogatott izgalmakat. Eredetileg egy Skoda Octaviat vártunk, de az időpontra egy UPS-es furgonnal jelent meg a srác. Na mindegy UPS-es kocsival se utaztam még. A legviccesebb az volt, hogy még csomagokat is szállítottunk ki útközben. Este 10-re érkeztünk meg a reptérre, de a repülőnk reggel 6kor indult, így a reptéren éjszakáztunk (ezt is lehúzhatom a bakancslistámról, igaz szívesebben töltöttem volna ezt az éjszakát a Dubai-i nemzetközi reptérren).

Összegzés:
Nagyon király volt a túra fantasztikus társasággal és gyönyörű tájakkal. Láthattam vad medvéket, aludtam reptérren és stoppoltam is ezen a túrán. A sivatagi nomád életmód után megismerkedhettem milyen a spártai életmód a román hegyekben is. Remélem a jövőben minnél több közös fotóstúránk lesz a srácokkal és ha esetleg csatlakoznál írj nekünk.

Megosztás

Hírlevél

This is the exact time you left. I'm gonna send you back at exactly the same time. It's be like you never left. (HU)